...

Kapálózol, ahogy fennkölt belső monológjait sikoltja a lélek, gyengédségtől remegnek csak olcsó kis fénygömbökként a csillagok, az olvadó éjszaka két felszakadó lélegzet közt csepeg szét, átömlik a testeden minden apró nesz, belesűrűsödik a véráramba, átmossa a sejtjeidet, kimarja az artériákat, ott állsz egymagad tizedmásodpercekre az élettől, és az egyetlen dolog ami a valósághoz köt, a biztos pont, amiben megkapaszkodhatsz, az, ahogy az elpöccintett csikk után reszkető fénycsóvát mar a levegőbe a pislákoló parázs...