circus apocalypse: part zwei.

Bugyuta kikacsintgatások; az ablakok mögött kacér ürességek sorjáznak, az asztalon borospoharak és citromsárga tabletták: impulzál bennünk a csend.
[A karok nyakakra álmodott kötelek.]

circus apocalypse.

Túl sok itt a csend; szeretnék rózsaszín lenni.
Csak a vállak ívét kaptuk el, félszemmel; falatoztuk róla a megvetést.
Szimultán tüdőpörcögés tört rá, tejszínes felhőcsodákat krákogott fel, majd a lyukas bögrémbe köpte.
A szomszéd ablakon kirepül egy tévé.
Milyen idilli itt minden, a nyájas későőszi levegő belenyálaz a nyakunkba.
[Belefulladunk a szeretésbe.]

Túl sok itt a csend... Szeretnék rózsaszín lenni.

spirituális-akt.

...az arcán összeszűkült mosolyok dombornyomatait olvasod, mikro-változásokra kiélezett ujjbegyekkel; -binárisan kódolt, plasztikus szerelem-, sérült memória-szektorok és testenkívüli erogén zónák ólom-gólemein vágtató tenyerek képzelegnek, míg a vak térben karambolozó szívek felfalják az akusztikát, és ő, könnyed kétségbeeséssel, szemhéjaidra csókolja a benne meghasonlott szinesztéziák őrült kaleidoszkópjátékát...

en passant.

Akkor már csak caflik, csücskök, és mazsolák tartották össze bennünk az egész világot, bubifrizurás öregurak siettek el mellettünk, ő meg csak feküdt abban a pocsolyában és maszturbált, a szemeiben megmerevedtek a kilehelt atmoszférák, lángoló fényfoltok zúzták délibáb-kérgesre az emlék-ricsajos retináját, arra eszmélt fel, hogy esszük a kilométereket, ahogy távolodunk a horizonttól, és a távolságaink egyszer csak összeérnek, hogy olyanok vagyunk, mint a tegnapi napszúrás, mint egy elbukott álomforradalom, és a lelkünk helyén ásítozó porcelán-piszoárok megtelnek kipisált idővel.

narcosis.

...mint boldogságkeresés  közben, rossz házszám alatt a rossz ajtón kopogtatni, utat téveszteni, utcát, naprendszert, pályaudvart, betegen, gyáván, sóvárgó ideákat paranoid-víziókká izzadó aggyal tanulunk meg hiábavalónak lenni, kémcsövekből kiinni a vágytalan-hiány diadalmas delíriumát, hogy megnyugodjon az élvhajhász szervezet, míg belénk-szorult, fekete-fehér csendekkel fertőzött fecskendőből bordáink közé préseljük a statikussá dermedt múlt lélekpótló-gyógyszereiből kinyert, még lehetséges-életeink pszichedelikus-hatóanyag-koncentrátumát.  

-ezer ampullányi fájdalom vagy nekem-

so...

Tudod pöcök, ezek ketten olyanok bazdmeg, mint a frissen lerakott gyeptéglák közé ékelődött, száraz kutyaszar, azt hiszik magukról, hogy azok a habzószájú korcsok azért vajúdták ki őket a felcsavarodott beleikből, hogy így hagyjanak maguk után valami egyszerit, tökéleteset és maradandót mielőtt megdöglenek, hogy világopuszokkal akarták teleganézni az édenkertet, aztán az egész galaxist, és bennük, bűzlő kis csömbölékekben nyert teljes értelmet az alkotni akarás, mint holmi isteni kinyilatkoztatás, tehát igenis elő kell hozakodniuk egy szürreális-fanfiksön-szkifi teremtéstörténettel, szóval modern korunk lírikus ádámja és évája most egymás költői nimbuszában sütkérezve, teljesen felmagasztosulva ücsörög a 40x40-es, csudazöld pázsit-piedesztálon, és senki sem szól nekik, hogy ők nem művészek, sőt, nem is művésziek, csak önmagukat irreális módon túlértékelő szardarabok, és az őket bálványozó, eligénytelenedett publikum még akkor sem fogja elismerni, vagy felismerni a kritikán aluli, abszolút bóvli-kategóriás poémáik defekátumából kiszemcsésedett, színtiszta ánuszillatot, ha kishableányos papírtányérból etetik meg vele, vagy gázpalackból kell kislukkolnia, míg össze nem esik tőle a tüdeje.