küszöb.

Átlép, a valósághatárokon, hogy csend-puha hiányoktól fekélyes éjszaka legyen, csillagtalan, hogy csak a napból kibelezett holdját nézhesd, ahogy a mellkas finoman barázdált kerítés-lécein átszakad, és pupilla-hideg halállá gerjed a húsban.

-harminc milliampernyi indukált fájdalmat csókolt bele a testbe.-

hatvannyolc lépcsőfok.

Lapszéleken felejtelek, néha, kétdimenziós csatornáiban a szívnek, amin csomókban folynak át a ragacsos esti fények, törékeny, műanyag bordákkal állok a téren, és a szenzorok feladják az érezni akarást, -félrehord a mosolya, aztán zokogunk bent a meleg húgyszagban-, és másodperceket veszítek belőled, ötperces álmok futnak a szivárványhártya mozivásznán, -öt perc múlva az arca mögött már csak kráterek ülnek, kráterek és konstansok-, a látóideg peremén vesztegelsz, -ő egy madame, aki zokog a meleg húgyszagban-, vesztegelek, vagy vesztegetlek, az emlékek piroslámpás negyedében, (vörösen izzó szatén-szalon ahol álarcos álom-aktok lógnak a csillárokon), -én nem tudok csak-testeket megkívánni-, (gyűlölhetnél, mint egy szüntelen tikktakkoló naptárszörnyet, ami időt zabál, és végtelen napokat inhalál a tüdődből), megfeszülsz a test és a lélek között, és vákuum-tereket érzek-és-rohanok át benned, de itt már hamisak a decibelek, és magasak a frekvenciák, egy elbaszott metafora vagyok, egy hajtómű nélküli repülőgép, és lehetnél, egy semmibe futó kifutó-pálya, amin kifutnék, ha tudnám, ki vagyok, vagyok-e én is valaki, nem egy folyton-csak-lehetett-volna, -ő egy madame, aki zokog a meleg húgyszagban-, nézlek és fájok, belefájom magam a csontjaidba; minden rózsaszín, rózsaszín és formaldehid-szagú.

-minden úgy van: mintha volna.-

'somewhere between happy, and total fucking wreck'

Lassú a táj, lassú az érzés, -elesek a tükörképemben-, tudod, néha olyan, mintha a gondolatoknak is idegvégződésük lenne.

so.

Biztató mosollyal tolja eléd a csillogóra-hazudott talpas-poharát, -úgytevések, és elhiszemek kergetőznek a peremén-, becsukod a szemed, mert csak így lesz szép, és sosemelég majd, sosemelég a vágyból, és tettetett vaksággal olvasod egésszé a braille-szerelmeket a járólapról, hanyatt a homlokának; mindig hanyatt egy karcosra hazudott homloknak.

katyvasz.

A számban az álmaival álmodom újra
a szívben repeszek és ott ülnek
ülnek a csendek és ordítanak a percek
a percek peregnek
és felfalnak
és a repeszek
a repeszek csendesek  
-és detonál a szív-
nem forognak a kerekek
a kerekek az agyban
a hangyás képernyőn zizegnek
a vörös fények meg
ízek a szájban
a szájban repeszek és a csendek  
-a csendek detonálnak-
bennem percegsz és nincsenek percek
nincsenek és elélveznek a képek az agyban
peregsz és peregnek meg
dúdol valami csendet
csendet a száj  
-és ordít és ordít és ordít-
és robban
és robban és összeroppan a szív a szájban
valami repeszek remegnek
remeg a szív és rebeg a száj
a pupillák meg
összedőlnek a szívben a tornyok
és egy mosolyt küld postán
mosolyok meg csendek
és ordít az arca
és ordít rajta
az álmaimra meg

majd konszolidáltan új bélyeget nyal.

so.

Vajon mi lenne, ha a csendjeink egyszer csak megkívánnák egymást?