...

Rúdon pörög és kokózik, mint egy transzvesztita szpídi gonzálesz, csak persze kevesebb temperamentummal.

nakedness.

...éber-álmok rémült mámorától  fennakadt szemekkel nézzük a semmitmondó, narancsos fénycsömöröket elúszni a tejfehér semmiben, távolságnyi-szerelem, utcailámpa-kacajos csend-tarajokat maszatol szét a köd-karmolta üvegen, végtelen vagy, végtelen-és-védtelen, szeretem ezt a tétlenséget, a gyáván megalkuvó szavainkat könnybe lábadni, végigcsurogni, és ökölbe szorulni, ezt a könnyelmű-képmutatást megszeppent mosolyokká gyűrődni az arcodon, szeretem ezt a szédülést, a nyugtalan pillák mögött rezonáló, gondolatnyi-halálokat ráfeszülni a testedre, ahogy akaratlanul mégis, szűk sóhaj-barikádok alatt vetkőzöd belém magad, sóvárgó-meztelenre...

annyira értelmetlen vagy.

ambivalencia.

Szörnyethalt indulatoktól ragacsos ujjal, elcsigázott szívbillentyűkön komponál érzelgős dallamot a magát véresre vert vadállat bennem...

-szeszély-szerenád-

confusion.

...kinőjük a hiányt, és kinőjük az álmok viseltes kényszerzubbonyát, desszertvillával bökdössük a fonnyadt eget, alágyújtunk a holdnak, most kiskanál a tenyered, keresem a tűt, keresed a vénát, volier-hálóval fogjuk be a szelet, a száddal meg befogod a szám, és hernyótalpakon gördülsz az ostoba ősszel megint-mindig csak tovább...

Észrevetted már, hogy néha ózonlyuk van a szívünk helyén?

insomnia.

Van ez a bűvös hajnali három, amikor a gödreikből cuppogva kibuggyanó szemeid nyúlós takonygöbökként verdesik a térded, az arcod esik össze, mint a visszahányt fondant, az ágy pedig hangos nemtetszésének és gyomorforgásának ad büfögő-fortyogó hangot, ha a közelébe merészkedik a mocsokban jócskán dúskáló, még el nem álmodott álmokkal lakmuszpapírként átitatott tested...

dafke.

Hogy te, csakis te vezesd a kezem, mikor a halántékomhoz szorítom a tollam, és egy bátortalan kattintással színes girlandokat, és olcsó burleszkeket loccsantok ki az agyamból...

Ez szerelem.

so...

Végtére is azért vagyunk, hogy képtelenségeket érezzünk.

senkiföldje.

Nyálfoncsorokat és agyérelmeszesedett szerelem-gübőket pattintunk egymás szájába.

-de akkor is csak mosolygó vérrögök vagyunk.-

slipping through the cracks.

Eszméletlen testtel félszeg-félrészeg-aritmiát dorombolva a padlólécekben percegő lépteknek, végeláthatatlan rád-gondolásoktól habzó szájjal a hörgőimen csimpaszkodó fotonokra karmolom, milyen rohadt dolog ez az egész, hogy fényingerem van, fényingerem és tériszonyom.

tárogató.

És ha csak úgy, kajánul vigyorogva, álszent módon széttárnánk a kezeinket, és azt mondanánk, (olvastam ma valahol), 'egy pinányi színpad', ahol a nyelvünk a balerina, aztán azokat az imént széttártakat pironkodva a szánk elé kapnánk, mondván, gondolati szinten is milyen mocskosak vagyunk, és hirtelen úrrá lenne rajtunk valamiféle hangos belső kényszeredettség, valami harsogó inger a csendben maradásra, és csak aztán zihálnánk tovább...hogy csak semmi erotika.