distraction

Teflon-tornyok közt, te botorkáló nap-sudár, klinikai-esetlenségeddel öleled a merülő holdat, s szélbe szórt szavaiddal karmolnád rólam a bőrt, - hiábahóhérod lettem -  te záróepizódjához érkezett álomsorozat...hát itt a premiered drágám, utolsó, forróságban megbuggyant szenvedélytől már rozsdálló szerelvényeid is vakvágányra értek, szíved csikorgó izompályáján.
Lefulladt sóhajokat perget nyirkos ujjai közt az alkony, -ipszilon bemetszés az ég alján-, és mennyi kificamodott tekintet, és most, most minden érintés nyílt törés, ahogy kihűlt vágyak hevernek az arcokon, az arcodon...
Örökkévaló vagy...akár egy torz múmiamosoly, te férges-szépség, már csak az idő korcs Mona Lisájaként motozva bennem.

És látlak még, látlak, ostoba, elnagyolt szénrajzként az emlékeimben, ahogy végérvényesen kiégsz, s megvadulva szaggatod le magadról az olvadó húst, elrongyolódott, kárminpiros kárpitként.