(L)elkese[re]dés a (vak)ablakpárkányon.
Dohányfüst. Zakózseb-csend, és lyukas-tornacipő-magány.
Semmibe villantott vaku, vágyott, de soha nem látott pillantások, a csillagok közti, veszett nagy űrben.
Skizoid-szobaköltészet. Fénytelen üvegre lehelt ábrándok, surrogó levelek, fülledt (rém)álomképek.
Együtt fogyunk a növő Holddal. És minél távolabb vagy mindentől, én annál közelebb érezlek magamhoz.
Csak ne lennél ilyen idegenszerű.
Vagy én lettem el(h)idege[ne]dett-idegen a saját, jól ismert-ismeretlenemben.
Mindenesetre...
Nem tudom meddig bírlak így cipelni magamban.
Basszameg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése