három.

Ott van a szó a nyelvén, hallani, ahogy hozzákoccan a fogaihoz, fogalma sincs mit jelent, csak megérzi az ízét a szájában, beszélgetünk, témákról és félvállról, még nem tudja mi lesz, ha a szavak egyszercsak megvakulnak, és látunk valami képtelenséget bekúszni a hallójáratainkba, hiperventillálunk, valami furcsa, de jóleső összevisszaságban gyűrve le az utolsó korty kedvességet egymás torkán, áll mellettem, piros szimfóniát szív, ott van a szó a nyelvén, csikarja az ízlelőbimbóit, vált az óra, húgyszagú emberek masíroznak át rajtunk, ennek valahogy így kell történnie, tudja ő is, így fogunk maradni, tudomást sem véve róla, hogy mostmár folytonos lemondásban vagyunk.