nincs.

Egy asztal két végén, polárkék-porcelán csészék vagyunk, csordulásig, és elefántokat hajigálunk egymás felé, szemérmesen nyögve a viszontlátások idealizált mámorát, -fantomfájdalom-, nincseket nyalsz a homlokomra és nincsekkel váglak szájba, nincseket látsz és nincseket álmodok, nincseket ütsz és nincseket fájlalok, nincseket kérdezel és nincsenek válaszok, csészék vagyunk-nincsek vagyunk; mint a pupillákba dermedt tükörképek, csorbulásig.