telik.

Az a szörnyű az egészben, (gondolok itt az aludni-nem-tudásra), hogy végignéztem az ezótévé adását, ismerjük ugye, jósok-látók-médiumok, nagyon entellektüel, és csak egy telefon az egész, máris készségesen kiműtik az ember gerincét...az egész gerincét... időm sem volt feleszmélni, már jött gyors egymásutánban három nem-tudom-mire-véljem sorozat, (bár mi tagadás, a színészgárdát tekintve a dzseniferlávhjuitt-ot főszerepeltető, drámasorozatként aposztrofált színtelen-szagtalan szappanlé mellbedobással győzött, mert dzseniferlávhjuitt melleire alapozva majdnem mindent emberi fogyasztásra alkalmassá lehet tenni), és mivel mazochista jellem vagyok, nem elégedtem meg ennyi gyötrelemmel egy hajnalra, tágra nyílt csipákkal, fintorogva izgultam-ill.-undorodtam végig a babavilágot, az első percétől a legutolsóig, ami csak arra volt amolyan kísérlet-számba menő, de kiváló önbizonyítás, hogy már bőven elég képernyőn át meglátnom valami nagyfejű, gügyögő-nyáladzó kis szörnyeteget, a biológiai órám, és a (valószínűleg nem létező) anyai ösztöneim máris sikítva rohannának át az első szembeszaladó üvegajtón, beleölelkezve egy késdobáló egész eszköz-arzenáljába, csak soha ne kelljen egy ilyen odaátlényt hallani-látni-szagolni... és persze, van ez a vers éjfélkor dolog, így majdnem öt óra magasságában, (egy kicsit vátdöfákk), szóval a hajnali műsorsáv legdekadensebb része, amikor önkéntelenül felcsikorognak a fogaid, és olyan mély depresszióba zuhansz, hogy már nem kell felvágnod az ereidet, mert kínjukban elharapják saját magukat, amint átbukfencezik a hallójárataidon a kezdő-per-vég jelző, minden szuicid-hajlamodat egycsapásra felserkentő zongoraszignál, (természetesen közebékelve pedig a vers, ugyebár olyan zseniális koponyák tollából, mint péel Petőfi...Pilinszky). És végül, következzék az egyetlen értelmesnek és értékelhetőnek nevezhető 'műsor' , az adásszünet, a maga 1 kHz-es nirvánájával. Pont.
(-Ezért [is] lakik a tévém a szekrényben- című rovatunkat olvashatták.)