Idegenből lopott fények, átvariált mosolyok, hogy bizonygasd magadnak, erősen kötődtél, de közel sem annyira, hogy ne tudd elveszíteni, és szégyelled a megmaradt lét-szegénységet, úgyhogy magadra-húzod az üres falakat, talán odavágod még, hogy... ?
És becsukod az ajtót csendben...duplán fordítod a kulcsot a zárban, viszontlátásra, innen már se ki-se be.
Túlgondoltuk megint az életet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése