holnaputánbejöhecc.

Csonkig szívott, elhullt-elmúlt reggelekből összemontírozott, poszttraumás stressz a ma. Elolvad a fájdalom a szádban, mint egy félig megrágott, eper ízű szopogatós-cukorka, kimozaikozod magadból-önmagad, barátságosan öklendezve a vécékagyló felett, egy szebb napért sorra áthányva egymáson a tegnapokat, mintha lenne bármi jelentősége, bámulsz ki a semmibe, az ablak mögött sorjázó ürességbe, és hogy újabb-és-újabb kockává rémített mosolyok mögül bátortalanul beleköphess a tükörbe, légy kedves, fegyelmezett, végtére is anyád jómodorra tanított, apád meg káromkodni, de embert nevelni, azt egyik sem tudott belőled.