Bálványozlak, csak el nem hiszlek, mert ahhoz nem vagy elég ésszerűtlen.
Így vagyunk rendíthetetlenül és reménytelenül belerohadva egymás biztonságra specializált húsába, és várjuk, hogy kicsírázzon a -temegén- homályos hártya-városában a lombik-boldogság, a materializált örökké: a sematizált semmi.
Szemérmetlen szerelemvitrin a lélek, egymást kioltó vágyak posványa, és mi fétiseket gyúrunk bele, ahogy ülünk a szerelemszagban, mint a test erotikus-belső-nyomorát izolált előkelőségnek hallucináló narkomán, fojtó csenddé csömörlünk, ideglázas impulzusokká, át sem lépve többé az -egymás- küszöbét, fekszünk a süketséggel társalgó mólón, és hagyjuk, hogy ragacsos heroint fecskendezzen belénk az elmúlás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése