érdektelen.

Nem tudom mit utálok jobban. Az indulásokat, vagy az érkezéseket. Vagy azt, amikor meg kell mondani valakinek, hogy hiába utazott száz kilométert, mert amit keres, az a másik irányban van. De ne csüggedjen, utaztam én már kétszázhúszat is a rossz irányba. Többször. Csak akkor még nem tudtam, hogy egy szempillantás alatt el fognak baszódni a dolgok. És nekem elfelejtenek szólni róla. Azt sem tudtam, hogy kell elég önzőnek lenni ahhoz, hogy a menj helyett egyszer is azt mondjam valakinek, maradj. Szerintem még most sem tudom.

Legközelebb, ha otthonról-hazajövök, már nem kérem el a postámat sem. Mindegy, hogy én dobom ki bontatlanul, vagy valaki más őrizgeti vele a hűlt helyem.
Mindegy, hogy orbán akar szédíteni, vagy az ótépé küld szerelmeslevelet. Nem tudom minek még egy agymosás, nem tudom minek még egy kivonat a semmiről.

És nem tudom, miért pont a lucky strike, ha mindben ugyanaz a szar van.