langolier.

Rövid-poklok, lapos-apokalipszisek rezegnek a levegőben, és mintha rongyos mosogatószivacs-kolóniák moslék-piknikeznének a testben, a megfáradt akarat, életlen arcok szétszakadt idomait férceli össze az emlékekben, -víz alá nyomják a fejed-, ne aggódj, csak csukd be a szemed, vigyázok rád, minden rendben, képzeld el a rádfeszülő bőr kegyetlen selymét, a rádhajló szemhéjak iszonyú csendjét, és ahogy rommá-markolnak a kíváncsi kezek, -a szív túl mohó-, ezek tizedmásodpercek, és mielőtt megfulladnál, semmivé tapsolom benned a világot; mostmár széttéphetsz, csak aztán bánd meg, mert te sem vagy, mert mi nem vagyunk, csak amolyan érzelgős-langolierek...