Volt-e már olyan, a beteges határait súroló érzülete-elgondolása, hogy most, na most egy laza mozdulattal kirántja a mellkasán sorjázó patentokat egymás biztos fogásából, letépi a tulajdon bőrét, és golyóálló üveg mögött fogja rejtegetni ezentúl a külvilág elől, egy fényszegény szobában, hogy megóvja a rajta felejtődött pillantásokat-érintéseket-csókokat-illatfoszlányokat, egen, minden egyes ott delelő atomot, fotont, pigmentet, porszemet, villanást, trafóházat és kombájnt...
Aztán már tényleg nem számítana az sem, mi történik azután, ha nyakonszúrják egy egészen utolsó, lemondó, langymeleg sóhajjal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése